A PZR Esport egy hosszú évekkel ezelőtt létrejött baráti társaságból és közösségből megalakult csapat, amely 2023 óta versenyez különféle virtuális ligákban. Tagjai régre visszanyúlóan bizonyították, hogy helyük van a csapatban, hiszen egyénileg már létrehozása előtt is remek eredményeket értek el.
Célunk természetesen a győzelem és az elismerés megszerzése hazai valamint külföldi ligákban, versenyeken. Szeretnénk minél több játékban képviseltetni magunkat és felépíteni egy olyan csapatot, amely a győzelemre törekszik, kiemelkedő eredményeket tud felmutatni. Versenyeken kívül célunk, hogy közös munkával segítsük egymás fejlődését.
Mózes Martin vagyok, és a szenvedélyem a versenyzés iránt már gyerekkoromban elkezdődött a 2005-ös Forulma 1 játékkal. 2014-ben a billentyűzetet sikeresen egy kormányra tudtam cserélni, ami az első mérföldkő volt a karrieremben. Először 2017-ben vettem részt szimulátoros versenyen amit sikerült is megnyerni. Innentől ez a hobbimmá vált és szerelem lett belőle. Azóta több száz versenyen résztvettem, mind egyénileg, mind csapatban, amik sikerrel zárultak. Mára ez szenvedéllyé forrta ki magát és nem tudok a pódium első foka alá adni.
Nagy Márknak hívnak, és a PZR Esport Team szimulátoros csapatát erősítem. Már kiskoromban lehetőségem volt otthon számítógépes kormánnyal játszani. Már ekkor éreztem, hogy ez a világ nekem való. Bár csak 2018-ban értem el arra a szintre, hogy online komolyabb versenyeken is részt vehessek, mind egyénileg, mind csapatban. Mára már több, mint hobbiként kezelem ezt a tevékenységet és azóta már több száz versenyt teljesítettem!
Dobák Csongor vagyok és gyerekkorom óta vonzanak az autós játékok, legyen szó árkád stílusról vagy szimulátorról. 2016-ban szereztem meg az első komolyabb kormányomat, egy G27-et, amellyel a mai napig versenyzek. Az első ligafutamos megmérettetésemre 2017-ben került sor, az F1 2017-ben és azóta számos különböző játékban és szimulátorban próbáltam már ki magam. Bár leginkább hobbiként kezelem a versenyzést az egyetem és a munka mellett, még mindig nagy elhivatottsággal állok hozzá. A versenyzés szeretetét a való életben is pályára vittem, több dobogós helyezést is szereztem amatőr gokart versenyeken.
Email: pzrteamofficial@gmail.com
Kövess minket a közösségi oldalainkon